Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Lionel Messi

Lionel Andrés Messi (Rosario, 1987. június 24.) argentin labdarúgó, aki jelenleg a spanyol FC Barcelona és az argentin válogatott játékosa. Messi generációjának egyik kiemelkedő játékosa,[3][4][5] aki fiatalon lehetett az Aranylabda- és FIFA az év játékosa szavazás jelöltje, 22 éves korára pedig mindkét díjat elnyerte. Rendelkezik spanyol állampolgársággal, ezért európai játékosnak is számít.[6][7][8][9] A legtöbben egyenesen a világ legjobbjának tartják [10] az utóbbi időben középcsatárként játszó labdarúgót.[6] 2011-ben harmadszor kapta meg 2010 és 2009 után sorozatban az Aranylabdát. Játékstílusa és képességei alapján sokszor hasonlítják Diego Maradonához, a legendás argentin játékoshoz, aki maga is utódjának nevezte Messit.[11][12]

Messi fiatalon kezdett futballozni, a benne rejlő lehetőséget pedig korán felismerte az FC Barcelona. 2000-ben hagyta el szülővárosa csapatát, a Newell's Old Boys-t, és Európába költözött családjával, miután a Barcelona felajánlotta, hogy finanszírozza növekedési hormon hiányának kezelését. 2004-05-ös bemutatkozó szezonjában ő lett a spanyol bajnokság történetének legfiatalabb játékosa és gólszerzője. Ebben a szezonban spanyol bajnok, egy évvel később bajnok és Bajnokok Ligája-győztes lett. A 2006-07-es szezon jelentette számára a nagy áttörést: állandó kezdő lett Barcelonában, mesterhármast szerzett a Real Madrid ellen, és 14 góllal végzett a bajnokságban. Eddigi legsikeresebb szezonja a 2008-09-es volt, amelyben 38 góljával fontos szerepet játszott a Barcelona triplázásában. A 2009-10-es évadban szerzett 47 góljával ő is beállította az addig Ronaldo által tartott FC Barcelona klubrekordot.

Messi hat góllal gólkirályi címet nyert a 2005-ös ifjúsági labdarúgó-világbajnokságon, ahol két döntőbeli góljával segítette Argentínát világbajnoki címhez. Röviddel ezután állandó tagja lett a felnőtt válogatottnak. 2006-ban minden idők legfiatalabb argentin világbajnoki résztvevője lett, majd 2007-ben ezüstérmet szerzett a Copa Americán. 2008-ban Pekingben olimpiai aranyérmet nyert az argentin labdarúgó-válogatottal. Messi az első játékos, aki a BL 1992 óta íródó történetében egy mérkőzésen öt gólt szerzett. Ezt a 2012. március 7-i, Barcelona–Bayer Leverkusen mérkőzésen érte el.[13]

 

Gyermekkor 

Lionel Messi 1987. június 24-én született az argentínai Rosarióban, Jorge Horacio Messi és Celia María Cuccittini gyermekeként.[14][15][16] Apai ágon ősei az olaszországi Anconából származnak, ahonnan őse, Angelo Messi 1883-ban Argentínába emigrált.[17][18] Két bátyja és egy húga van, Rodrigo, Matías, illetve María Sol.[19] Öt évesen kezdett el futballozni egy helyi, Grandoli nevű csapatban, ahol apja volt az edző.[5] 1995-ben Messi a szintén rosarioi Newell's Old Boys-hoz igazolt.[5] 11 éves korában növekedési-hormon hiányt diagnosztizáltak nála.[20] Az argentin első osztályú River Plate érdeklődött iránta, de nem volt arra kapacitása, hogy finanszírozza a fiú gyógykezeltetésének havi 900 dolláros költségeit.[16] Ekkor szerzett Messiről tudomást Carles Rexach, a Barcelona akkori sportigazgatója, aki felajánlotta, hogy a spanyol klub fizeti a kezeléseket, amennyiben az argentin Európába szerződik.[5] Messi a családjával együtt Európába költözött, és a Barcelona korosztályos csapataiban kezdett játszani.[21] Két unokatestvére Maxi és Emanuel Biancucchi is labdarúgó.[22][23]

Klubkarrier 

 

Messi 2003. november 16-án, 16 évesen és 145 naposan játszott először a Barcelona első csapatában, a Porto elleni barátságos meccsen.[24][25] Egy éven belül, 2004. október 16-án, 17 évesen és 114 naposan Frank Rijkaard edzősége alatt a bajnokságban, tétmeccsen is bemutatkozhatott. Ezzel a Barcelona történetének harmadik legfiatalabb játékosa lett, aki játszott az első csapatban, és a legfiatalabb, aki pályára léphetett a bajnokságban (ezt a rekordot azóta Bojan Krkić 2007 szeptemberében megdöntötte). Első felnőtt csapatban szerzett gólját 2005. május 1-jén, az Albacete elleni mérkőzésen lőtte, ezzel 17 éves, 10 hónapos és 7 napos korában minden idők legfiatalabb barcelonai játékosa lett, aki gólt tudott szerezni a spanyol bajnokságban.[26] Bojan Krkić 2007-ben ezt a rekordot is megdöntötte; épp Messi gólpasszát követően volt eredményes.[27] Messi hálásan nyilatkozott Frank Rijkaardról, korábbi edzőjéről: "Sosem felejtem el, hogy ő indított el a pályámon. Önbizalmat adott nekem, amikor még csak tizenhat-tizenhét éves voltam."[28]

2005-06-os szezon [szerkesztés]

2005. szeptember 16-án a Barcelona három hónapon belül másodszor is bejelentette, hogy módosítja Messi szerződését; ez alkalommal az első csapat játékosaihoz igazították a fizetését, és 2014 júniusáig hosszabbították meg a kontraktust.[5] Messi szeptember 26-án kapta meg a spanyol állampolgárságot,[29] ezzel pályára léphetett második szezonjában is. A Bajnokok Ligájában először szeptember 27-én, az olasz Udinese ellen léphetett hazai pályára.[24] A szurkolók felállva tapsoltak a becserélésekor, ő pedig főleg Ronaldinho-val bemutatott kombinációi, és higgadt megoldásai segítségével volt hasznára csapatának.[30]

Messi 17 bajnoki mérkőzésén hat gólt szerzett, 6 Bajnokok Ligája fellépésen pedig egyet. Szezonja viszont idő előtt véget ért, amikor 2006. március 7-én combizomszakadást szenvedett a jobb lábában, a Chelsea elleni Bajnokok Ligája negyeddöntő visszavágóján.[31] A Frank Rijkaard edzette Barcelona bajnokként és BL-győztesként fejezte be a szezont.[32][33]

2006-07-es szezon [szerkesztés]

Messi egy Rangers elleni mérkőzésen, 2007-ben.

A következő szezonban Messi stabil kezdővé vált, és 26 bajnoki meccsen 14 gólt szerzett.[34] 2006. november 12-én, a Real Zaragoza ellen lábközépcsont-törést szenvedett, ami három hónapos kihagyásra kényszerítette.[35][36] A sérüléséből Argentínában lábadozó játékos 2007. február 11-én tért vissza, csereként beállva a Racing Santander elleni meccs második félidejében.[37] Március 11-én hatalmas formában játszva mesterhármast rúgott az El Clásico-n. Segítségével a tíz emberrel játszó Barcelona 3-3-as döntetlent ért el. Messi háromszor tudott egyenlíteni, harmadik gólját a hosszabbításban szerezve.[38] Ezzel a teljesítménnyel ő lett az 1994-95-ös szezon óta az első játékos, aki három gólt tudott szerezni az El Clásico-n. (Abban a szezonban a Real Madrid játékosa, Iván Zamorano volt képes erre a bravúrra.[39]) Messi egyben a legfiatalabb olyan játékos lett, aki gólt tudott szerezni a Real Madrid-Barcelona rangadók valamelyikén. A szezon vége felé egyre gyakrabban szerzett gólokat: 14 bajnoki találatából 11-et az utolsó 13 meccsen ért el.[40]

Messi egy Getafe elleni mérkőzésen.

Messi azt is bebizonyította, hogy a Maradonához történő hasonlítgatások nem teljesen légből kapottak; egy szezon alatt szinte lemásolta nagy elődje két leghíresebb találatát.[41] 2007. április 18-án két gólt szerzett a Getafe elleni Király Kupa elődöntőn, amelyek közül az egyik nagyon hasonított Maradona 1986-os, Anglia ellen szerzett szólógóljára.[42] A világ sportsajtója Maradonához hasonlította Messit, a spanyol sajtó pedig "Messidona"-nak nevezte.[43] Körülbelül ugyanakkora távon (62 méter) cselezett ki ugyanannyi embert (a kapussal együtt hatot), mielőtt a kapuba gurított volna, nagyon hasonló helyről, mint Maradona 21 évvel korábban. A gólt is ugyanúgy, a szögletzászló felé rohanva ünnepelte.[41] A meccs utáni sajtótájékoztatón Deco, Messi akkori csapattársa a következőt mondta: "A legnagyobb gól volt, amelyet valaha láttam."[44] Az Espanyol ellen olyan gólt szerzett, amely kísértetiesen hasonlított a hírhedt "Isten Keze" gólhoz. Messi a labdáért ugrott, és kézzel ütötte el azt a kapus Carlos Kameni mellett.[45] Az ellenfél játékosainak tiltakozása, és a kezezést egyértelműsítő videofelvételek ellenére a gólt megadták.[45]

2007-08-as szezon [szerkesztés]

Messi második gólját szerzi a Sevilla ellen, 2007. szeptember 22-én.

Messi a szezont kirobbanó formában kezdte. Szeptemberben például egy hét alatt öt góllal segítette a Barcelonát. 2007. szeptember 19-én egy góllal vette ki a részét az Olympique Lyon 3-0 arányú legyőzéséből, a Bajnokok Ligája egyik Nou Campban rendezett csoportmérkőzésén.[46] Ez után két gólt szerzett a Sevilla elleni, szeptember 22-én lejátszott spanyol bajnokin,[47] majd még kétszer betalált 26-án, a Real Zaragoza elleni 4-1 alkalmával.[48] Ebben a szezonban, 2008. február 27-én Messi századik hivatalos meccsét játszotta a Barcelonában, a Valencia ellen.[49]

Bekerült az év csapatának csatársorába, Didier Drogba és Ronaldinho mellé a FIFPro, a profi labdarúgók szakszervezete által tartott szavazáson. A Marca című spanyol újság internetes oldalának szavazásán a voksolók 77 százaléka őt találta a világ legjobb játékosának.[50] A barcelonai illetőségű El Mundo Deportivo és Sport újságok amellett érveltek, hogy ebben az évben Messinek kellene kapni az Aranylabdát. Franz Beckenbauer is ezt a véleményt képviselte.[51] Több labdarúgó, például Francesco Totti volt azon a véleményen, hogy Messi egyike a világ legjobb játékosainak.[52]

Egy március 4-én, a Celtic elleni BL-mérkőzésen elszenvedett combizomsérülés következtében Messi hat hetes kihagyásra kényszerült. Három szezon alatt negyedszer sérült meg valamelyik lábának combizma, ezúttal a bal.[53]

2008-09-es szezon [szerkesztés]

Messi egy Deportivo La Coruña elleni mérkőzésen.

Miután Ronaldinho távozott Barcelonából, Messi örökölte a tízes számú mezt.[54] 2008. október 1-jén, a Sahtar Donyeck elleni Bajnokok Ligája mérkőzésen Messi Thierry Henry helyén lépett pályára csereként, majd a meccs utolsó hét percében két gólt szerezve 0-1-es hátrányból fordította meg az eredményt, kiharcolva a 2-1 arányú Barcelona győzelmet.[55] A következő, Atlético Madrid elleni bajnokit Messi, és jó barátja, Sergio Agüero párharcaként harangozták be.[56] Messi egy szabadrúgásgólt szerzett, illetve egy gólpasszt adott a 6-1-es barcelonai győzelmet hozó találkozón.[57] November 29-én ismét két gólt szerzett, ekkor a Sevilla elleni bajnokin. Előbb 23 méterről talált be, majd a kapust kicselezve kiszorított szögből volt eredményes.[58] December 13-án, a szezon első Barcelona-Real Madrid összecsapásán Messi állította be a kettő-nullás végeredményt.[59] A 2008-as FIFA Év Játékosa szavazáson 678 ponttal a második helyen végzett a 935 pontot kapó Cristiano Ronaldo mögött.[8]

Messi első 2009-es mesterhármasát az Atlético Madrid ellen 3-1-re megnyert Király Kupa mérkőzésen szerezte.[60] 2009. február elsején csereként beállva két gólt lőtt a Racing Santander ellen, amelyeknek köszönhetően a Barcelona ismét 0-1-es hátrányból győzött. A második gól a klub történetének ötezredik gólja volt a spanyol bajnokságban.[61] A bajnokság 28. fordulójában, a Málaga CF elleni 6-0 arányú győzelem alkalmával Messi 30. gólját szerezte a szezonban, minden versenysorozatot figyelembe véve.[62] Április nyolcadikán a Bayern München elleni BL-mérkőzésen két gólt szerzett, nyolc gólosra javítva egyéni csúcsát a BL-ben egy szezonban lőtt gólok tekintetében.[63] Április 18-én Messi 20. bajnoki góljával a Barcelona 1-0-ra győzte le a Getafét, amivel megőrizte 6 pontos előnyét a bajnokságban a Real Madriddal szemben.[64]

A szezon végéhez közeledve Messi két gólt szerzett (a 35.-et és 36.-at a szezonban) a Bernabéuban, a Real Madrid 2-6 arányú legyőzésekor,[65] amely a madridiak legsúlyosabb veresége volt 1930 óta.[66] Mindkét gólja után a szurkolók és a kamerák felé futott, felemelve a mezét, amely alatt Síndrome X Fràgil feliratú póló volt látható, amellyel felhívta a figyelmet a fragilis X-szindrómában szenvedő gyerekekre.[67] A Chelsea elleni BL-elődöntő második félidejének hosszabbításában Messi passzolt Andrés Iniestához azt a gólt megelőzően, amelynek köszönhetően a Barcelona bejutott a Manchester United elleni döntőbe. Május 13-án spanyol Király Kupa győztes lett, miután a döntőben gólt szerzett és két gólpasszt adott az Athletic Bilbao ellen 4-1-re megnyert meccsen.[68] Május 27-én ő állította be a Manchester United elleni BL-döntő 2-0-ás végeredményét a mérkőzés 70. percében. Ezzel a góllal ő lett a Bajnokok Ligája - egyébként valaha volt legfiatalabb - gólkirálya, 9 találattal.[69] Kiváló idényének megkoronázásaként elnyerte a Bajnokok Ligája legjobb csatárának és legjobb játékosának járó díjakat.[70] A Barcelona egy szezonban megnyerte a Király Kupát, a spanyol bajnokságot, és a Bajnokok Ligáját,[71] ezzel a spanyol csapatok közül elsőként tudott triplázni.[72]

2009-10-es szezon [szerke]

A 2009-es UEFA Szuperkupa megnyerése után Josep Guardiola kijelentette, Messi talán a legjobb játékos, akit valaha látott.[73]

Szeptember 18-án Messi új szerződést írt alá a Barcelonával, amely 2016-ig köti a klubhoz, illetve 250 millió euróban határozza meg kivásárlási árát. A szerződéssel Messi Zlatan Ibrahimović mellett a bajnokság legjobban fizetett játékosává vált, 9,5 millió euró körüli éves fizetéssel.[74][75] Négy nappal később, szeptember 22-én Messi két gólt lőtt, és egy gólpasszt adott a Racing Santander ellen 4-1-re megnyert bajnokin.[76] Szezonbeli első gólját az európai porondon szeptember 29-én szerezte a Dinamo Kijev elleni 2-0 során.[77] A Real Zaragoza 6-1-es legyőzése során szerzett gólját követően Messi neve mellett hét mérkőzés után hat bajnoki gól állt,[78][79] majd november 7-én a Mallorca elleni, Nou Camp-beli 4-2 alkalmával újabb gólt szerzett, büntetőből. 2009. december 1-jén Messinek ítélték a 2009-es Aranylabdát. A szavazáson Cristiano Ronaldo-t előzte meg, hatalmas fölénnyel (473 illetve 233 pont).[80][81][82] Ez után a France Football magazinnak a következőket nyilatkozta: „A győzelmet a családomnak ajánlom. Mindig mellettem álltak amikor szükségem volt rájuk, és néha erősebb érzelmeket éltek meg, mint én magam.”[83]

December 19-én Messi győztes gólt szerzett a FIFA Klubvilágbajnokság abu-dzabi döntőjén az Estudiantes ellen.[84] Két nappal később megkapta a FIFA Év Játékosa díjat, megelőzve sorrendben Cristiano Ronaldo-t, Xavit, Kakát és Andrés Iniestát. Először kapta meg a díjat pályafutása során, egyben ő volt az első argentin, akit ezzel a díjjal ismertek el.[85] 2010. január 10-én először ért el mesterhármast az aktuális szezonban, a Tenerife elleni idegenbeli 0-5 alkalmával.[86] Január 17-én, egy a Sevilla ellen szerzett találattal Messi megszerezte századik gólját a klub színeiben.[87]

Márciusban öt mérkőzésen 11 gólt szerzett. Először a Málaga elleni 2-1-es győzelem alkalmával talált be a 84. percben,[88] majd az Almería elleni 2-2-es döntetlen során mindkét gólt ő szerezte.[89] Ezt követte egy olyan hét, ahol három mérkőzésen 8 gólt ért el. Az első hármat a Valencia elleni hazai 3-0-ás győzelem során rúgta,[90] majd két góljával vállalt részt a Stuttgart 4-0-ás legyőzéséből a BL-ben. Ezzel a Barcelona bebiztosította a negyeddöntőbe jutást.[91] Végül a Zaragoza elleni idegenbeli 4-2 során ért el mesterhármast,[92] amivel ő lett az első Barcelona-játékos, aki egymás utáni két bajnoki meccsen tud három gólt szerezni.[93] Március 24-én az Osasuna ellen kétszázadik tétmeccsét játszotta a Barcelonában.[94]

2010. április 6-án pályafutása során először szerzett tétmérkőzésen négy gólt, a 4-1-es végeredménnyel záruló, Arsenal elleni Bajnokok Ligája negyeddöntő barcelonai visszavágóján.[95][96][97] A négy góllal 25-re növelte a Bajnokok Ligájában szerzett találatai számát, ezzel utolérte Rivaldot, a klub történetének legeredményesebb BL-gólszerzőjét.[98] Április 10-én szezonbeli negyvenedik gólját szerezte, amikor az ősi rivális Real Madrid elleni 2-0 arányú idegenbeli győzelem során vezetést szerzett csapatának.[99] Május 1-jén, a Villarreal otthonában aratott 4-1-es sikerből két góllal vette ki a részét, szezonbeli ötvenedik tétmeccsén.[100] Három nappal később, május 4-én a Barcelona ismét 4-1-re nyert, ezúttal a Tenerife ellen. Messi ezen a meccsen is két gólt szerzett.[101] A bajnokságban május 8-án már a 32. gólját szerezte, a Sevilla ellen idegenben megnyert mérkőzésen,[102] majd a záró fordulóban, a Valladolid ellen lőtt két góljával beállította Ronaldo klubcsúcsát, aki még az 1996-97-es bajnokságban szerzett szintén 34 gólt.[103][104] Messi eredménye 4 találattal marad csak el Telmo Zarra és Hugo Sánchez abszolút rekordjától.[105] 2010. június 3-án nevezve lett spanyol bajnokság legjobb játékosának.[106]

2010-11-es szezon

2010. augusztus 21-én, Messi mesterhármast szerzett a Sevilla ellen, a spanyol szuperkupában 4-0-ra megnyert mérkőzésen.[107] A bajnokságot is góllal nyitotta, 3 perc alatt betalált a Racing Santander kapujába. Nagyszerű formában volt a Panathinaikósz elleni BL-mérkőzésen, lőtt két gólt, adott két gólpasszt, és ugyancsak két alkalommal lőtt kapufát. Emellett pedig kihagyott egy tizenegyest is. A mérkőzést végül a Barcelona nyerte 5-1-re. 2011. január 10-én ő kapta meg a 2010-es év Aranylabdáját és ezzel megvédte a 2009-es díját.[108]

Az aranylabda odaítélése kapcsán vita alakult ki, hiszen 2010-ben első alkalommal összevonták az Aranylabda és a FIFA év játékosa díjakat. Ezért az a helyzet állt elő, hogy a régebben alkalmazott szavazás alapján Wesley Sneijder kapta volna a díjat és e szerint Messi csak a negyedik lenne. A megváltoztatott szabályok azonban neki kedveztek, hiszen több ország képviselője szavazhatott. A díjátadás után ez miatt kialakult olyan vélemény, hogy a két díj egyesítése nem volt szerencsés, hiszen így nem az év legjobbja kapta a díjat. Az új rendszerben ugyanis egyértelműen az számított, hogy a szavazás pillanatában kit tartanak a világ legjobb játékosának.[109]

A Bajnokok Ligájának londoni döntőjében egy góllal járult hozzá csapata újabb sikeréhez.

2011-12-es szezon 

Ha csak a mutatóit nézzük, ez volt Messi legjobb szezonja, ugyanis 60 mérkőzésen 73 alkalommal talált be, ami félelmetes adat, és korábban soha senki nem talált be még ennyiszer egy évadon belül. A tavalyihoz hasonló sikereket azonban nem tudott elérni csapatával, bár egy kupagyőzelem azért így is összejött a Barcelonának.

Messit korábban sok kritika érte a válogatottban nyújtott teljesítménye miatt, de a szezonban alaposan javult ebben a tekintetben is, a brazilokat például az ő vezérletével verte el az Albiceleste. [110]

Válogatott karrier 

Messi 2004 júniusában mutatkozott be Argentína színeiben, egy Paraguay elleni barátságos meccsen, az U-20-as válogatottban.[111] 2005-ben tagja volt annak a csapatnak, amely megnyerte a hollandiai ifjúsági világbajnokságot. A tornán megkapta a legjobb játékosnak járó Aranylabdát, és a legjobb góllövőnek járó Aranycipőt is.[112]

A felnőtt válogatottban 18 évesen, 2005. augusztus 17-én mutatkozott be, Magyarország ellen. A 63. percben cserélték be, majd a 65. percben rögtön ki is állították, miután Messi a mérkőzést vezető Markus Merk szerint lekönyökölte a mezét rángató Vanczák Vilmost. A döntést sokan vitatták, Maradona egyenesen azt állította, előre megfontolt döntésről volt szó.[113][114] Messi Paraguay ellen tért vissza a csapatba, szeptember 3-án, a válogatott 1-0 arányban megnyert világbajnoki selejtezőjén. A meccs előtt azt nyilatkozta: "Ez egy újabb bemutatkozási lehetőség. Az első túl rövidre sikerült."[115] Később, Peru ellen először lépett kezdőként pályára a válogatottban. A mérkőzés után Pekerman szövetségi kapitány "kincs"-ként jellemezte Messit.[116]

2009. március 29-én, a Venezuela elleni világbajnoki selejtezőn Messi először ölthette magára a válogatott legendás tízes mezét. Ez volt Diego Maradona első hivatalos meccse Argentína szövetségi kapitányaként. Argentína 4-0 arányban győzött, az első gólt pedig Messi szerezte.[117]

2006-os világbajnokság 

Messi lábközépcsont-sérülése, amelynek következtében a 2005-06-os szezon utolsó két hónapját is kihagyni kényszerült, veszélyeztette világbajnoki részvételét. Ennek ellenére a 2006. május 15-én kihirdetett keretnek ő is tagja volt. A világbajnokság előtti utolsó felkészülési meccseken már pályára lépett, 15 percet játszott az argentin U-20-as válogatott elleni utolsó hazai meccsen, majd a 64. percben szállt be csereként az utolsó barátságos meccsen, Angola ellen Nápolyban.[118][119] A VB első csoportmeccsén a cserepadról nézte végig Argentína Elefántcsontpart elleni győzelmét.[120] A következő meccsen, Szerbia ellen Messi lett minden idők legfiatalabb argentin világbajnoki résztvevője, amikor a 74. percben Maxi Rodriguezt váltva pályára lépett. Becserélése után egy percen belül gólpasszt adott Hernán Crespónak, majd ő állította be a 6-0-ás végeredményt. Ezzel a torna legfiatalabb, minden idők hatodik legfiatalabb világbajnoki góllövője lett.[121] A következő, Hollandia elleni 0-0 alkalmával Messi a kezdőcsapat tagja volt.[122] A Mexikó elleni nyolcaddöntőben a 84. percben csereként lépett pályára, 1-1-es állásnál. Gólt szerzett, amelyet les miatt érvénytelenítettek, Argentína pedig egy a hosszabbításban szerzett góllal jutott tovább.[123][124] A Németország elleni negyeddöntőn Pekerman szövetségi kapitány nem cserélte be Messit, Argentína pedig 4-2 arányban tizenegyesekkel búcsúzott.[125]

2007-es Copa America 

Messi 2007. június 29-én játszotta első meccsét a Copa Americán, ekkor Argentína 4-1-re verte az Egyesült Államokat. A meccsen Messi irányítóként is megmutatta klasszisát. Előkészített egy gólt csatártársának, Hernán Crespónak, és számos kapuralövése is volt. A 79. percben Carlos Tévez váltotta Messit, aki pár perccel becserélése után be is talált.[126]

A második meccset Kolumbia ellen játszotta Argentína. A mérkőzésen Messi 1-0-ás kolumbiai vezetésnél tizenegyest harcolt ki, amelyet Crespo értékesített. A harmadik gólban is szerepet játszott. A tizenhatoson kívül szabálytalankodtak vele szemben, Juan Román Riquelme pedig gólt szerzett a megítélt szabadrúgásból, 3-1-re növelve az argentin előnyt. A 4-2-es győzelemmel Argentína bejutott a torna negyeddöntőjébe.[127]

A harmadik mérkőzésen, Paraguay ellen a szövetségi kapitány a biztos továbbjutás tudatában pihentette Messit. A 64. percben csereként lépett pályára Esteban Cambiasso helyén, 0-0-ás állásnál. A 79. percben Javier Mascheranónak készített elő egy gólt.[128] A negyeddöntőben, Peru ellen ő lőtte a mérkőzés második gólját, Riquelme passzából. A végeredmény 4-0 lett.[129] A Mexikó elleni elődöntőben Argentína 3-0 arányban győzött, többek között Messi átemelős góljával.[130] A döntőben a csapat 3-0-ás vereséget szenvedett Brazíliától.[131]

Pekingi olimpia, 2008 

A Barcelona először nem engedte el játékosát a 2008-as olimpia labdarúgótornájára,[132] majd később megmásította a döntését, miután Messi beszélt Josep Guardiola vezetőedzővel.[133] Messi csatlakozott az argentin olimpiai válogatotthoz, és ő lőtte a Elefántcsontpart elleni 2-1-es győzelemmel végződő csoportmeccs első gólját.[133] Legközelebb a negyeddöntőben volt eredményes, Hollandia ellen. Az első gólt ő szerezte, a másodiknál pedig ő adta a gólpasszt Ángel Di Maríának a 2-1-es argentin győzelemmel végződő, hosszabbításos találkozón.[134] Játszott a Brazília ellen 3-0-ra megnyert elődöntőn is,[135] a Nigéria elleni döntőben pedig Di María az ő passzából lőtte az 1-0-ás győzelmet jelentő gólt.[136]

2010-es világbajnokság 

Messi az argentin válogatott vezéregyéniségeként indult a 2010-es dél-afrikai vb-n. Azonban korántsem hozta a várt teljesítményt. Az első Nigéria elleni találkozón hiába próbálkozott jó néhány kapuralövéssel, egyszer sem tudott a hálóba találni.[137] Dél-Korea ellen hasonló volt a helyzet. Hiába akarta mindenáron a gólt, védői vagy túl erősen fogták, vagy pedig csak a balszerencsén múlott hogy nem ment be, viszont csapata minden góljában volt szerepe.[138] A Görögország elleni meccsen először viselhette a csapatkapitányi karszalagot, mivel Mascherano nem volt a pályán, és majdnem meghálálta ezt a tisztséget, mivel óriási helyzetből kapufát lőtt.[139] A válogatottal simán túljutottak Mexikón, Carlos Tévez lesgóljánál ő adta a gólpasszt.[140] A negyeddöntőben viszont csúfos, 4-0-s vereséggel búcsúztak Németország ellen.[141]

Magánélet [szerkesztés]

Messi korábban a nála négy évvel fiatalabb, szintén rosarioi Macarena Lemossal volt kapcsolatban. Állítólag a lány apja mutatta be őket egymásnak, amikor Messi Rosarióban lábadozott sérüléséből a 2006-os világbajnokság előtt.[142][143] Ezt követően egy argentin modellel, Luciana Salazarral járt.[144][145] 2009 januárjában pedig azt nyilatkozta a katalán Canal 33 tévécsatorna "Hat Trick Barca" című műsorának: "Van egy barátnőm, aki Argentínában él. Boldog vagyok és kiegyensúlyoztott."[145] Ezután együtt látták Antonella Roccuzzoval.[146] Messi a Barcelona-Espanyol rangadó után is együtt volt a lánnyal, Antonellával a katalóniai Sitges-ben. Roccuzzo kisasszony is rosariói lakos.[147] 2010 végén terveznek összeházasodni.[146]

Messi szerepelt a Pro Evolution Soccer 2009 játékprogram borítóján, és részt vett a játékot népszerűsítő kampányban.[148][149] Fernando Torresszel együtt[150] ő a Pro Evolution Soccer 2010 játék egyik arca, szerepet vállalt a digitális mozgásrögzítésben és a játék előzetesében is.[151][152][153] Messinek szponzori szerződése van az Adidas-al, aminek következtében szerepel a német cég reklámjaiban.[154]

Két unokatestvére is futballozik, Maxi Biancucchi a mexikói Cruz Azul csatára, Emanuel Biancucchi pedig az 1860 München középpályása.

2010. március 11-én Messi az UNICEF jószolgálati nagykövete lett.[155]

Statisztika 

frissítve: 2012. március 20.[156][157]

Klubcsapatban 

Csapat Szezon Bajnokság Kupa Szuperkupa BL UEFA-Szuperkupa Klubvilágbajnokság Összesen
Meccs Gól Gólpassz Meccs Gól Gólpassz Meccs Gól Gólpassz Meccs Gól Gólpassz Meccs Gól Gólpassz Meccs Gól Gólpassz Meccs Gól Gólpassz
Barcelona 2004–05 7 1 0 1 0 0 1 0 0 9 1 0
2005–06 17 6 3 2 1 0 0 0 0 6 1 1 25 8 4
2006–07 26 14 2 2 2 1 2 0 0 5 1 0 1 0 0 0 0 0 36 17 3
2007–08 28 10 12 3 0 0 9 6 1 40 16 13
2008–09 31 23 11 8 6 2 12 9 5 51 38 18
2009–10 35 34 10 3 1 0 1 2 0 11 8 0 1 0 1 2 2 0 53 47 11
2010–11 33 31 18 7 7 3 2 3 0 13 12 3 55 53 24
2011–12 32 50 14 6 3 4 2 3 2 9 14 4 1 1 1 2 2 1 52 73 25
Karrier összesítése 209 160 68 32 19 10 7 8 2 66 51 14 3 1 2 4 4 1 321 253 98

Válogatott mérkőzések 

Nemzeti válogatott Év Meccs Gól Gólpassz
Argentína 2005 5 0 0
2006 8 2 2
2007 10 6 3
2008 9 2 1
2009 10 3 2
2010 10 2 2
2011 10 2 10
Total 62 17 20

Sikerei, díjai 

Az argentin válogatottal:

  • U20-as világbajnok (2005)
  • Copa America-ezüstérmes (2007)
  • Olimpiai bajnok (2008)

Az FC Barcelonával:

  • Spanyol bajnok (2004-05, 2005-06, 2008-09, 2009-10, 2010–2011)
  • Bajnokok Ligája-győztes (2005-06, 2008-09, 2010-11)
  • Spanyol Szuperkupa-győztes (2005, 2006, 2009, 2010, 2011)
  • Spanyol Király Kupa-győztes (2008–09, 2011-12)
  • Európai Szuperkupa-győztes (2009, 2011)
  • Klubvilágbajnokság-győztes (2009,2011)

Egyéni elismerések:

  • U20-as világbajnokság legjobb játékosa (2005)
  • U20-as világbajnokság gólkirálya (2005)
  • "Golden Boy" (2005)
  • Az év argentin játékosa (2005,2007)
  • Legjobb dél-amerikai játékos a spanyol bajnokságban (2007,2008)
  • Az év fiatal játékosa a profi labdarúgók szakszervezetének (FIFPro) szavazásán (2006, 2007, 2008)
  • Az év csapatának tagja (FIFPro World XI) (2007, 2008, 2011)
  • Bravo-díj (2007)
  • Copa America legjobb fiatal játékosa (2007)
  • France Football Aranylabda[158]
    • 1. hely (2009, 2010, 2011)
    • 2. hely (2008)
    • 3. hely (2007)
  • FIFA Az év játékosa
    • 1. hely (2009, 2010 ,2011)
    • 2. hely (2007,2008)
  • World Soccer Magazine Az év fiatal játékosa (2006, 2007, 2008)
  • World Soccer Magazine Az év játékosa (2009)
  • World Soccer Magazine Az évtized játékosa 2. hely (2009)
  • A Fifa Klubvilágbajnokság legjobb játékosa ( 2009, 2011 )
  • Európai aranycipős (2009–10, 2011–12)
  • BL-gólkirály (2008-2009, 2009-10, 2010-11, 2011-12)
  • Spanyol bajnokság gólkirálya (2009–10, 2011-12)
  • FIFA Aranylabda (2009, 2010, 2011)